Minden vasárnap, amikor nincsenek különleges események, a templomban gyűlünk össze a szokásos összejövetelünkre.
Nemrég, épp indulásra készültünk, amikor észrevettem egy nőt, aki a gyerekeivel közeledett felénk, és melegen mosolygott. Az első dolgom az volt, hogy természetesen üdvözöltem, mintha már ismerném, és megkérdeztem: „Hogy vagy, húgom?”
Visszamosolygott, és azt válaszolta: „Jól vagyok”, majd megkérdezte, hogy késett-e. Abban a pillanatban kissé zavarban voltam, mivel nem én hívtam meg személyesen.
Később megtudtam, hogy valójában egy másik helyre tartott, ahová meghívták. Miután azonban látta, hogy a gyülekezet tagjai mosolyognak és melegen üdvözlik egymást, azt gondolta, hogy oda hívták.
Ez a kapcsolat egy kötelék kezdetét jelentette, és most együtt járunk templomba, valóban „egy családdá” válva.
Ezen élmény révén jöttem rá, hogy amikor az anyai szeretet nyelvét – valami olyan egyszerű dolgot, mint egy meleg üdvözlés – megosztjuk, a jó emberek természetes módon vonzódnak hozzá. Ez nem csupán véletlen egybeesés volt, hanem a szeretet ereje a cselekvésben.
Mostantól továbbra is igyekszem gyakorolni az anyai szeretet nyelvét a mindennapi életemben.
Köszönöm, Apa és Anya.